✦ Vélt hatása:
Opalit sárkány fülbevaló. Mesterségesen előállított termék, mely az opál utánzataként jött létre. Ha az opálit üveget sötét háttérre helyezzük, úgy tűnik, hogy kék színű, azonban világos háttérre helyezve tejfehér, narancssárga vagy rózsaszín színeket láthatunk. Az opalit a mesterséges opálos üveg, valamint a különböző opál- és holdkő-szimulánsok kereskedelmi neve. A természetes opálit (szemben az ember által készített opálittal) ugyanazokkal az alapvető kémiai tulajdonságokkal rendelkezik, mint az opál.
Sárkány:
A sárkány évezredeken át mindig az első helyen állt az istenként tisztelt állatok sorában. Az első Han császártól kezdve a sárkány mindig a császárt szimbolizálta. A kínai mitológiában a sárkány külsejét szigorú szabályok írták elő, a hagyomány szerinte e kanonikus ábrázolás lényege a különböző lények vonásaiból tevődött össze: szarvasszarva, tevefeje, démonszeme, kígyónyaka, teknős belső szervei, saskarma, tigrislába, bikafüle kellett, hogy legyen. Jellemző még rá, hogy nem a füleivel, hanem szarvaival hall. Megkülönböztettek égi, földi és föld alatti sárkányokat, melyeknek a legkülönbféle színeik lehettek. Az égi sárkányok adták az esőt, a föld alatt lakók őrizték a föld mégének kincseit. A vizeknek külön sárkány gazdáik voltak, az ún. sárkánykirályok. A kék sárkányokat jószívűnek, a fehéreket erényesnek, a sárgákat pedig könyörületesnek tartották. A kínai sárkányos között nagyon ritkán fordul elő a gonoszt szimbolizáló szörny, a kínai mitológiában általában mindig a jó, a béke, a jólét és a virágzás szimbólumainak számítottak.Ezt sok vonatkozásban elősegíthette az esőt hozó sárkányisten kultusza. A sárkánykultusz fő ünnepnapja az 5. hó 5. napjára esik, ez a Sárkánycsónak-ünnep. Ilyenkor sárkányorrú csónakokban eveznek a folyókon, s áldoznak a vízi sárkányistennek. A sárkány a kínai zodiákus ötödik állata.
-
- https://en.wikipedia.org/wiki/Opalite,
- Sonja Heider: Gyógyító Kövek Könyve,
- Judy Hall: Kristálybiblia.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.